Találd meg a könyvet, a játékot, a hangulatot, ami olyan, mintha rád lenne gombolva!

Tündérbodár

Kata


Írta: Domonyi Rita

Illusztrálta: Glaser Katalin

Csimota Kiadó, 2013

Tündérbodár és legjobb barátja, Devevér, úgy határoznak, hogy ezen a nyáron nem hajlandóak unatkozni. Ezért idén több héten át tartó fesztivált szerveznek, ami felbolygatja az erdő életét. 

Humoros meseregény.

A könyv alapsztorija röviden összefoglalható: egy meghatározhatatlan erdőben, meghatározhatatlan módon, meghatározhatatlan lények élnek. Emberek (nénik, bácsik, gyerekek) és állatok (Filharmókusok, Lepke, stb.), sőt, néha nem is tudjuk melyik mi. Nem ez a lényeg, hanem az a szeretetteljes, egymást segítő viszony, ami köztük fennáll, valamint Tündérbodár (egy kislány) és barátja Devevér (egy denevér), mint minden szálat összekötő kapocs.

small-tunderbodar_1.jpg

Tündérbodár elhatározza, hogy egy nyári fesztiválsorozatot szerveznek, mert „ráfér az erdő lakóira, hogy kimozduljanak otthonról, és a napi munka után egymás társaságában mulassanak." A tervezett programok közt olyanokat találunk, mint a műsíróverseny, grimaszbemutató, tormaevés próba, virágkoszorú fonás, lampionfényes tangóest, sütemény nem evés (ki bírja tovább), felhőbámulás (alakzatok megnevezése), vers- és színdarab írás, stb.

A lelkes erdőlakók mindezeket meg is valósítják, sőt még sok más is történik, s a különös eseményekről hol Tündérbodár naplóbejegyzéseiből, hol egy könnyed hangú elbeszélő szövegéből szerezhetünk tudomást.

A könyvről megjelent írások sokat problémáztak azon, hogy miért Tündérbodárnak, Devevérnek, Jalos bácsinak hívják a szereplőket. Nekem ez annyira beletartozott a meseregény hangulatába, hogy egy pillanatra sem akadtam fenn rajta. Sőt, épp az érintett meg ebben a könyvben, hogy a szerző olyan mély őszinteséggel tudja gyerekszemmel látni a dolgokat, hogy az első furcsa gondolatom az volt mikor elolvastam, hogy „ez olyan, mintha én írtam volna a barátnőmmel gyerekkorunkban". Persze hogy is írhattunk volna ilyen tökéletes dramaturgiájú történetet, meg hogy is lehettünk volna ilyen leleményesek és érettek a klisémentes szereplők ábrázolásában, stb., stb. Nyilván ez lehetetlen. De mégis, mi is sokat játszottunk a szavakkal: elértettük, komolykodtunk vagy játszottunk velük. Például azon nevettünk a villamoson, hogy „Álló utasok kapaszkodjanak! Álló utasok apaszkodjanak! Álló utasok paszkodjanak! A ló utasok kapaszkodjanak!" S ha valamelyikünk nem találta a megfelelő kifejezést és  a „virágok elherjedtek” vagy a „füst gombolyodott”, azt szerettük nagyon.

small-tunderbodar_2.jpgEzeknek a bolondozós, nagy gondolatoktól mentes, de már cselekvő, álmodozó, az élet örömével teli, a szépséget észrevenni képes, világízlelgetős éveknek a hangulatát érzem ebben a könyvben. Gyermeki, de mégsincs benne az a kimódolt gyerekhang, gyerekészjárás-utánzás, ami a svéd típusú gyerekversek után oly nagy divattá vált nálunk is az utóbbi években (s míg lírában sokszor szórakoztató, prózában gyakran idegesítő). A Tündérbodár szerzője úgy helyezkedik gyereklátószögbe, hogy teljesen mentes a felnőttes erőlködéstől.

Érzékenysége az érvényessége. A pillanatok megélése, az apró dolgok fontossága: akár a steppelt pitypangdzseki, mint egy bizonyos napon egyedül elképzelhető öltözet, akár az egyik fűszálról a másik fűszálra átmászó bogár gondolatai.

S odaadással azonosulok az oszloplábú, egybenyakú kislánnyal is a címlapon, aki huncutul összenéz barátjával, egy denevérrel. Ő, aki fejjel beleborul a zöldbabfőzelékbe, hogy megnézze, hogy a felszínről hiányzó tükörtojás esetleg az alján van-e (valójában csak ezzel akarja megakasztani egy roppant bőbeszédű néni végeláthatatlan szófolyamát)..., ő, aki élete első pitypangfújásakor csak a frufruját találta el..., ő, aki újra és újra megpróbálkozik elkapni a kerti törpe tekintetét..., ő aki öreg nénikkel gurul le hajnalban a domboldalon..., s még hosszan folytathatnám a sort..., ő én vagyok. S szerintem nem kevés olvasó érezheti így.

KORÁBBIAK »