×
image
Ifjúsági-könyv

Tóth Eszter, Tótpál Judit

Biatorbágy gyerekeknek

Ficek, a füsti fecske, és Pocak, a parti fecske, a Nagy Repülés során ismerkedett meg egymással. 

Miután kiderült, hogy mindketten Biatorbágyra tartanak, hamar összebarátkoztak.  Felidézték a számukra kedves, ismerős helyeket és az otthonukat – Pocak a régi homokbánya környékét, Ficek pedig a városközpont régi épületeit. Beszélgetés közben rájöttek, hogy sokfelé nem jártak még, ezért elhatározták, hogy együtt fedezik fel a várost és környékét.

A könyv lapjain a két vidám és kíváncsi fecske vezeti végig az olvasót Biatorbágyon. A könyv elsősorban a 8-10 éves korosztályhoz szól, azzal a céllal, hogy a gyerekek játékos, önálló felfedezésre ösztönző feladatok segítségével ismerjék meg a város történetét, építészeti és természeti értékeit, intézményeit és közösségeit. 

(kultúrAktív Egyesület és Biatorbágy Város Önkormányzata, 2018)

így olvasunk mi
Két kis dinó és a honfoglalás

Berg Judit
Két kis dinó és a honfoglalás

Valószínűleg mindnyájan ismeritek már Trikót, a világ legkisebb triceratopsz krónikását, és Nyammot, a harcias tirexet. A Két kis dínó sorozat folytatódik!

Nagy folyók haragja I. - A Ladann könyve

Schmal Róza
Nagy folyók haragja I. - A Ladann könyve

A Ladann folyó völgyében egy ideje béke uralkodik, ám a felszín alatt évtizedes ellentétek, hatalomvágy és bosszúszomj szövi át a mindennapokat.

Alaska - Nem vagy egyedül - KÖNYVAJÁNLÓ

Anna Woltz
Alaska - Nem vagy egyedül - KÖNYVAJÁNLÓ

„Hogy milyen lehet arra ébredni, hogy valaki egyszer csak azt mondja neked: a Marsra kell költöznöd, és életed végéig ott fogsz lakni.”

A Hudson kastély kincse

Katherine Rundell
A Hudson kastély kincse

Vita alig várja, hogy találkozzon a nagypapájával New Yorkban. Ám amikor meglátja a megtört öregembert, rögtön tudja, hogy komoly feladat vár rá.

Az elátkozott part

Rejtő Jenő
Az elátkozott part

Három jólelkű csirkefogó, Csülök, Tuskó Hopkins és Senki Alfonz alkotja a kis csapatot, amely azzal a céllal állt össze, hogy megmentse egy francia tengerésztiszt, Laméter kapitány becsületét, megakadályozza egy kis afrikai királyság lerohanását és - nem mellesleg - megtaláljon egy elveszett gyémántbányát.

Valódi példaképek

Kádár Annamária
Valódi példaképek

Egy jó példa erőt ad, pozitív életszemléletet közvetít, előre visz, és segít felismerni azt, amiben igazán jók lehetünk. A példaképeket nem lemásolni kell, hanem ihletet meríteni belőlük.

Címünk:

Kisgombos Könyvesbolt
Biatorbágy, Baross Gábor u. 3.
(az Önkormányzattal szembeni üzletsoron)

Telefon:

06-23-820-466
06-20-45-88-426
E-MAIL: kisgombos@kisgombos.com

 

Nyitvatartás:

HÉTFŐ: 10.00 - 18.00
KEDD - PÉNTEK: 9.00 - 18.00
SZOMBAT: 9.00 - 13.00