Pipó utazása könyvbemutató

Nagy-nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a japán Satoe Tone által írt és rajzolt Pipó utazása című könyvünk bemutatóján vendégül láthattuk Vihar Juditot, az ELTE japán tanszékének docensét, a Japán-Magyar Baráti Társaság elnökét, japán műfordítót. Előadónk a japán kultúra szakavatott ismerőjeként bemutatta nekünk a japán rajzművészet kulturális, vallási és történeti hátterét, rendkívül izgalmas szempontokkal gazdagítva általános európai olvasatunkat, s kinek-kinek akár szubjektív megértését, megélését is.
Megtudhattuk, hogy a japánok mennyire büszkék arra, hogy náluk négy évszak váltakozik egy esztendőben, s hogy természetszeretük milyen nagy mértékben átjárja egész kultúrájukat, hitvilágukat, sőt személyes életüket is. „Japánban minden a szépség szolgálatában áll.” - monta Vihar Judit. Ám nem csupán az önmagában való szépségről van itt szó: a szépés a tiszta náluk egy. Maga a japán nyelv is egy szóval fejezi ki a két fogalmat (kirej). A természet szépségében való feloldódás, a vele való eggyé válás számukra maga a lelki megtisztulás útja is egyben.
Ebből kifolyólag a japán mesekönyvek általában véve is gyönyörűek, kezdve a 17. században meghonosodó képeskönyvtől, az ún. ehontól,  a később kialakult, szinte csak képeket tartalmazó mangákig, illetve a a japánok által nagyon kedvelt rajzfilmekig, az animékig.
Satoe Tone ismert és igen kedvelt alkotó Japánban, jellegzetesen megnyúlt figuráival sokfelé lehet találkozni a japán utcákon. Az ő könyveiben is nagyon fontos szerepet kap a természet közelsége és a lelki tisztaság, az egymásra való odafigyelés, a lelkek párbeszéde. Arra „nevelnek”, hogy tudjuk élvezni egymás társaságát, egymás érzéseit, egymás gondolatait - pont, amilyen céllal meghonosodott annak idején, a régi japán kultúrában a teaceremónia. Aki fejét meghajtva, cipőjét levéve, fegyvertelenül belépett a hátsó kertben felállított teaház szándékosan alacsonyra épített ajtaján, az egy-két-három órán át csak a másikra figyelt, s lelassította az időt.

Ami Pipót illeti (japánul Pippo, az első európai, tehát a spanyol kiadásban Pipo), a béka nagyon kedvelt állat Japánban, de nem a varangyos, hanem a kis leveli béka. Legnagyobb költőjük, Macuo Basó leghíresebb verse is egy békáról szól, aki akármilyen aprócska lény, egyetlen mozdulatával képes életre kelteni, mozgásba hozni ez egész körülötte mozdulatlan, holtnak tűnő világot.
„Ó, a régi tó!
Egy béka ugrott bele.
A víz hangja.”
Macuo Basó szerint a verset kétszer kell elmondani: először, hogy megértsük, másodszor, hogy meg is érezzük. Hogy a miénk legyen, hogy mindneki saját magában is tovább tudja költeni, hogy csakis az övé legyen. Mert „a vers olyan, mint a harangzúgás: amíg zúg, hallgatjuk, majd mikor elhallgat, bent  a lelkünkben tovább szól, s ahogy szól, az mindannyiunknak más és mást jelent.
Így van ez Pipó történetével is - ezt valamennyien, akik beszéltünk róla, kiemeltük. Itt nem az a kérdés, hogy miről szól általában, hanem hogy Neked miről szól.
 
S hogy mi a csodálatosan aprólékos, a legfinomabb részletekig kidolgozott rajztechnika titka? Az, hogy a japánok nem maximalisták, hanem még annál is nagyobb teljesítményre törekszenek: perfekcionisták. Ám mindezt a legnagyobb alázattal valósítják meg. Döbbenetes példát is hallhattunk erre vonatkozólag: egy tárgy lakkozásánál 320 réteget kennek egymásra, s minden egyes réteg között öt nap száradási időt hagynak.
A szépség fontossága - a lélek tisztasága - perfekció - az idő odaszánása - alázat.
Hát, valahogy ilyenek a japánok...
Köszönjük Vihar Juditnak az érdekes és értékes gondolatokat! Nagy élmény volt japán teát iszogatva együtt lenni.

Gombos Kata a Kisgombos Kiadó részéről köszöntötte a vendégeket

Nagy megtiszteltetés volt, hogy Vihar Judit, az ELTE japán tanszékének docense, a Japán-Magyar Baráti Társaság elnöke, japán műfordító elfogadta a meghívásunkat erre az estére.

A képen Belinszki Regina, Huszárszky Zsuzsi, Wolf Ila, a Kisgombos Kiadó munkatársai. Csak Száz Joli hiányzott közülünk, akit édesanyai feladatai szólítottak el aznap este.

Molnár Krisztina Rita költő, író is beszédet mondott a bemutatón, mert számára is nagyon kedves lett Pipó utazásának története.

Molnár Krisztina Rita: Satoe Tone meséjéről

„Álmok nélkül nem lehet élni – mondta egyszer az édesapám.

Milyen szomorú, ha már álmaink sincsenek. Pipó, a béka is elveszítette álmait. Aludni sem tud már. Számolja a bárányokat, mint annyi alvászavarral küszködő.

És egy ilyen álmatlan, magányos alkalommal…, találkozik egy egészen kicsi báránnyal. A bárány épp az álmokhoz utazik. Megengedi Pipónak, hogy vele tartson. Együtt erednek útnak. A repülés, a csillagokkal táncolás, a messzeség, a játék, a barátság után. 

…hogy a gyönyörű álmok után majdnem elveszítsék egymást.

Ki vár Pipóra az út végén?

„Hamar, hamar…” – vegyük kezünkbe ezt a különleges könyvet. Hogy megtaláljuk, amit majdnem elveszítettünk.”