Kíváncsi vagy milyen írógépet használtak régen a mesekönyvírók? Szívesen beleolvasnál Janikovszky Éva gyerekkori naplójába? Láttál már közelről színházi makettet, amiben minden olyan kicsi, mint egy babaházban? Te is kedveled Réber László rajzait?
Ha felkeltettük a kíváncsiságod, látogasd meg a Kisgombos Könyvesboltban Janikovszky Éva „Mosolyogni tessék!” című kiállítását, mely a hónap végéig várja az érdeklődőket.
A közkedvelt írónő életét és munkásságát bemutató vándorkiállítás, melyet a Móra Könyvkiadónak köszönhetünk, 6 év után újra a Kisgombos Padlására költözött egy rövidke időre.
Janikovszky Éva sajátos humorára, életszeretetére bizonyságul szolgálnak a tárlaton bemutatott fotóritkaságok, kedves írógépe, a gyerekkori naplórészletek, az életútját bemutató tablók. Bemutatásra kerülnek a Bertalan és Barnabás című meséből készült bábelőadás kellékei, valamint az Égigérő fű című filmmel és a Magyar Színház színpadi adaptációjával kapcsolatos makettek, jelmeztervek, fotók.
„ Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a
mosoly – minden eshetőségre készen – , hogy bármikor felragyoghasson.
Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.” (Janikovszky Éva)
A kiállítás ingyen látogatható.
Várunk szeretettel!
![janikovszky_eva_kiallitas_kisgombos_2_2023.jpg [sm-250]](/images/a2468/g/janikovszky_eva_kiallitas_kisgombos_2_2023_sm.jpg)
![janikovszky_eva_kiallitas_kisgombos_5_2023.jpg [sm-250]](/images/a2468/g/janikovszky_eva_kiallitas_kisgombos_5_2023_sm.jpg)
![janikovszky_eva_kiallitas_kisgombos_3_2023.jpg [sm-250]](/images/a2468/g/janikovszky_eva_kiallitas_kisgombos_3_2023_sm.jpg)
A koncert során meghallhatjuk a mező nyüzsgéséből kiemelkedő tücsökcirpelést, nevethetünk a szamárleánynak kitartóan iázó szamárlegényen, táncot járhatunk a párkányon a galambokkal, és természetesen együtt énekelhetünk és játszhatunk Johannával.
Kisgombos Könyvesbolt
Biatorbágy, Baross Gábor u. 3.
(az Önkormányzattal szembeni üzletsoron)
HÉTFŐ: 10.00 - 18.00
KEDD - PÉNTEK: 9.00 - 18.00
SZOMBAT: 9.00 - 13.00